Mit jelent adni és mit jelent kapni?

Elgondolkodtál már azon, mit jelent adni és mit jelent kapni?

Amikor megosztjuk azt, ami a miénk, azzal, akit szeretünk, és elfogadjuk azt, amivel megajándékoznak bennünket. Van, akinek az adás és van, akinek a kapás megy jobban.

De mit is jelent valójában adni és mit kapni?

ADNI ÉS KAPNI JÓ

Reggel felkelek, és azt érzem, szétcsattanok a boldogságtól. Annyira jól érzem magam, hogy nem tudom eltitkolni. Beülök a kocsimba, és bekapcsolom a rádiót. A kedvenc slágeremet hallgatom. A kereszteződésben udvariasan elengedem a stoptáblánál figyelő autóst. A kezével int, hogy köszöni szépen.

Baromian jól érzem magam. Amikor beérek a cégemhez, a táskámból előveszem a bocikaramellás cukorkákat, és minden egyes kollégám asztalára leteszek egyet. Figyelem a hatást. A hölgyek egyből kicsomagolják, és be vele a szervezetbe. A srácok közül páran elteszik, hátha jó lesz otthon a gyereknek. Néznek rám, és egy mosoly kíséretében köszönetet mondanak nekem.

Na, most aztán ki mondja meg, hogy mit jelent adni és mit kapni?

MIT JELENT ADNI ÉS MIT JELENT KAPNI?

Imádsz horgászni. Lemész a folyópartra, és beveted a horgodat a vízbe. Nyúlsz a másik pecád után, hogy azt is felcsalizd, de ekkor, hirtelen begörbül a bot, és alig maradt időd, hogy elkapd a végét. A túloldalon életed hala ficánkol. Úgy húzza le a nagy méretű orsódról a damilt, hogy csak na. Alig bírod tartani a botot, félsz, hogy le fog lépni a hal.

A fárasztás kölcsönös. Már alig érzed a karod. Fél órája küzdtök egymással. A harcsa – mert nem lehet más a horgodon – megállás nélkül menetel. Nem tudod, mi lesz ennek a küzdelemnek a vége.

Aztán meglátod az első feljövő levegőbuborékokat. Tudod, hogy ő is fárad. Még eltelik pár perc, és megjelenik a víz felszínén. Merítőháló elfelejtve, a jobb kezedre rácsavarod a kéztörlésre használt rongydarabot, benyúlsz a harcsa óriási szájába, és egy hirtelen rántással a csónakodba emeled.

A diadal totális. Egy óriási üvöltés hagyja el a szádat. Kitört belőled. Nézed a halat. Annyira kifáradt, hogy képtelen megmozdulni. Átfut rajtad a gondolat, hogy mennyi filét tudsz majd készíteni belőle. Meg az is, hogy mit fognak majd szólni a haverjaid, ha meglátják a cseresznyefa legvastagabb ágára felkötött kapitális példányt.

Tudod, hogy ez életed legnagyobb fogása, és lehet, már soha többé nem fogsz majd ekkora halat.

És ekkor arra gondolsz, hogy mit jelent adni és mit jelent kapni az életben. A harcsa megajándékozott téged egy óriási, szinte megismételhetetlen élménnyel. Annyira húzta a csónakodat, mint egy tengeralattjáró. Fogod a fényképezőgépedet, és elkattintasz jó pár fotót. Van, ahol csak a harcsát fényképezed le, de készítesz közös képeket is. Érzed, mit jelent adni és mit kapni. Mert már eldöntötted, hogy az életre szóló élményért cserébe, hálóból visszaadod a zsákmányodnak az életét.

Még sohasem csináltál ilyet. Amikor kifogtad a halaidat, mindig mindet hazavitted, és hol sült keszeg, hol halászlé, hol meg rántott hal lett a fogás, de volt harcsapaprikás, meg grillezett hal is. Tudod, hogy a feleséged és a fiad imádják a harcsa húsát. Na jó, te sem veted meg. De most vissza fogod adni az életét.

Csak ülsz ott a csónakban, le sem veszed a szemed róla. Ő is néz téged. Legalábbis úgy érzed. Lehet, már ő is tudja azt, amit te, hogy pár percen belül visszanyeri a szabadságát?

Hogy mit jelent adni és mit kapni? Már tudod a választ. Megfogod a harcsád, óvatosan felemeled, és a fejénél fogva beleengeded a vízbe. Meg sem mozdul, annyira kifáradt, és a levegőn fekvés sem tett jót neki. Alig mutat életjelet. Megijedsz, hogy elkéstél, és hiába engeded vissza. Ekkor beugrik, miként láttad a nagy harcsákat fogó profi horgászokat a pecás műsorokban. Nem szabad elengedni a halat, egészen addig, amíg magához nem tér. Ha ezt kihagyod, a hal biztosan elpusztul.

A kopoltyújához tereled a vizet. Feszülten vársz, figyeled, hátha visszatér belé az élet. Legnagyobb örömödre megmozdul, és apró életjeleket produkál. Már biztos vagy benne, hogy nem adta fel, és életben marad. Megsimogatod a fejét, és jó szerencsét kívánsz neki a további életében, és megköszönöd, hogy megtanította neked, mit jelent adni és mit jelent kapni.

Ott ülsz mozdulatlanul a csónakodban. Időközben észre sem vetted, hogy leszállt az éj. A folyó csendben igyekszik a befogadó tenger felé. Szívet melengető boldogságot érzel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a honlap sütiket (cookie) használ. A sütik elfogadása kényelmesebbé teheti a böngészést. A weboldalunk további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.